Pozitívság

A mindig zseniális és régi kedvencem Graham Annable képsorozatot alkotott mitológiai témában. Az egyik képről az erkélyünk jutott eszembe.

Láttam már egy-két epizódot korábban, de most végérvényesen megbizonyosodtam róla, hogy a Park and Recreation (magyar címe nem túl találó: Városfejlesztési Osztály) méltó társa az Office-nak.
Hangulatos, érzelmes, megmosolyogtató. És a főcímzene is van olyan jó! Adjatok neki egy esélyt! Csak egy kis szösszenet belőle:

Andy: Írtam neked egy dalt. Annyit elárulok, hogy a címe egy hónap.

April: Gondolom Április.

Andy: … Most hogy mondod az tényleg jobb lett volna. Nem baj, majd átírom.

Hazafele elhaladtam a zöldségesstand mellett, ahol szoktam vásárolni. Amikor fordultam, egy öreg napszemüveges ember állt a zöldségestől tíz méterre és felém nézett. Nagyon zord kifejezés ült az arcán, picit meg is lepődtem. Ahogy elmentem mellette, megjegyezte halkan, hogy: „Ejj, milyen silány áruk fóruma ez. Pfujj!”
Nagyon nehezen bírtam ki röhögés nélkül.

Majdnem a HÉV alá dobtam a Kardok Viharát. Direkt. Szerettem volna látni, ahogy cafatokká forgácsolódik a kemény fémek rideg táncában. Meg szerettem volna semmisíteni az ördögi írásnak még az emlékét is.
Két perccel később mohón vetettem bele magam a következő fejezetbe. Fantasztikus ez a könyv!

Tegnap kaptunk javakat. Most hirtelen csak a hús és a szilvásgombóc ugrik be, de ez épp elég is. A szilvásgombóc nagyon bizgatja a fantáziámat. És mielőtt átvettük az ellátmányt (köszönjük Évi anyukája és Évi nővére!) kiültünk a Presszó 53 szabadtéri részére. Szeretem ott múlatni az időt. Nézni a körúton tovahömpölygő szennyet és nagyokat kortyolni a sörből.

„Súlyzózok egy kicsit, aztán megyek mosogatni.” – a férfi

Reggel Évit a nyuszi ébreztette. Engem meg Évi. Megböködött és mikor odanéztem, Rixi a haját túrta. Nagyon aranyos volt, de le kellett zavarnunk az ágyról. Délutána tüntettünk a Zp-ért. Leginkább csak söröztünk elmebeteg ismerőseinkkel a füvön a Zp-ért.

Zp, Hiperkarma. Remélhetőleg nem az utolsó. Csütörtökön kiderül. A koncert után maradtunk még a parkban italozni és hatalmasakat röhögni. Pluszba délután kaptam Évitől súlyzókat. Ajándékba.

Trollkodtam, trollkodok. Évinek azt mondtam, hogy másnap (ma) munka után meglepetéssel térek haza. Természetesen nem mondtam meg neki, hogy mi lesz az. Aztán amikor megfeledkezett róla, mindig emlékeztettem rá, hogy van valami, amit nem árulok el. Baromi ideges lett. És ha ezt most olvassa, akkor megint ideges lesz.

Vettem pár paradicsomot és egy kis petrezselymet a zöldségesnél. Miközben sorban álltam, irdatlan röhögést hallottam. Az egyik zöldségárus mulatott azon, hogy a szomszéd boltos bénázik a tolatással. Én is elkezdtem nézni és én is röhögtem. Leginkább azon, hogy a zöldséges milyen jól mulat.

Vásároltunk Évivel. Szétváltunk, hogy hamarabb meglegyenek a cuccok. Amikor újra találkoztunk, csak vigyorogtunk egymásra, mert mindketten hallottuk, ahogy egy kislány megkérdezi az anyukáját:
- Vehetünk libazsírt?
- Nem!
Ha mondjuk valamilyen játékot, vagy csokit kér, még megértem. De libazsír? Évi később mondta, hogy egy ilyet is elcsípett:
- Anyu, találtam töpörtyűt!

Tegnap ezen derültem:
- Az életed a kezünkben van!
- Akkor mossátok le a szart az ujjaitokról.

Végre valahára megcsináltam az „olyan krumplit”. Évivel láttuk egy műsorban, hogy a világ elvetemültebb részén ilyet esznek. Kitaláltuk, hogy mi is akarunk és csak úgy hívjuk, hogy olyan krumpli.
Miután kisütöd a sültkrumplit, keversz bele apróra vágott erős paprikát, Az egészre rengeteg sajtot szórsz és sütőben megsütöd. Fasza lett, csak nem volt elég csípős.

Kimentünk a Gödörhöz ücsörögni, sörözni. A fű nagyon vizesnek tűnt, ezért inkább a medence partjára telepedtünk a kőre. Elvagyunk, egyszer csak jön egy fiatal anyuka, két kiskölyökkel. Egy fiúval és egy kisebb lánnyal. A kölykök azonnal bele akarták lógatni a lábukat a vízbe, az anyuka pedig olyan jó fej volt, engedte nekik. Cipő, zokni le, aztán hadd szóljon. Mert hát mi rossz van abban? Jó volt látni, hogy akadnak ilyen szülők, akik minden őrültségben benne vannak, nem csak a „FÚJNENYÚLJHOZZÁMERTMÉGELKAPSZVALAMIT!”. Nagyon szimpatikus volt a társaságuk. Egy idő után a kisfiú elkezdett magyarázni huginak, hogy az a szabály, hogy csak nyolc éves kortól lehet belemenni a vízbe.
- És aki nyolc éves?

- Az is bemehet. Nyolc éves, vagy annál több.

- És egy nyolc éves maci bemehet?

- …

- És egy nyolc éves nyuszi bemehet?

- …

Vicces és aranyos volt az egész. Az anyukájuk pedig csak ült és büszkén nézte őket. Megértem. Én is ilyen szülő akarok lenni, ha egyszer.
A kontraszt kedvéért: Közben jött egy másik család, apa, anya, kisfiú. A kissrácon fehér ing, napszemüveg, közben ugyanolyan kicsi volt, mint aki térdig a vízben totyogott. Az ő apukája ilyet vállalt:
- Ne arra menj, mert ott egy tócsa.
Én ilyen szülő nem akarok lenni, ha egyszer.

Grilleztünk. Közben általában olyan gondolataim vannak, hogy rühellek grillezni. Könyökömig folyik a gyújtófolyadék (ezért vagy fröccsentésenként mosakszom, vagy elnyerem a Lángoló Ember Díjat), minden megég és egyforma íze van az összes húsnak. Most elméletileg én voltam a Tűz Úr. Tudom hogyan kell begyújtani, de most elégedetlen voltam a hőfokkal és az egyenletességgel. Az, hogy megkavarom a parazsat, nem ért sokat, mert olyan kicsi a sütő, hogy szinte lehetetlen egyenletesen elosztani. Rengetegszer kellett begyújtani, hogy mindenhol megfelelő parázs legyen. Aztán megégtek a paprikák a rablóhúson. A fasz kivolt mindennel. Végül csak elkészült és nagyon finom volt. A folyamatot nem szeretem, (kivéve, ha van bennem pár sör) de a végeredménnyel azért elégedett szoktam lenni. És büszkeséggel tölt el, hogy a nyár utolsó, kósza erejét még kihasználtuk.

Reggel munkába menet sütött a nap, de közben nagyon apró cseppekben nagyon sűrűn esett az eső. Olyan eső volt, amiben egész nap állhat az ember, mégsem ázik meg, csak érzi, hogy az arcához érnek a langyos cseppek. Tetszett és el is mosolyodtam magamban. Így szép indítani a napot.
És most, hogy ezt írom, eszembe jutott a Galaxis Útikalauz Stopposoknak könyvekből az esőisten, aki nem tudja hogy az és nem érti, hogy miért szakad körülötte egész életében. Viszont nagyon elege van belőle, miközben az eső csak szereti és oltalmazza.

Tegnapelőtt, amikor sörözgetés közben dumáltunk, elhangzott valami nagyon találó, nagyon frappáns, nagyon fasza dolog. És ezt teljesen elfelejtettem. Ki voltam rajta akadva, éjjel még fel is hívtam valakit, hogy: „Mondott valaki valami jó dolgot. Nem emlékszel rá, hogy mi volt az?”
Végül tegnap reggel munkába menet beugrott. A semmiből. És ezért nagyon hálás voltam az agyamnak. Ez volt az a dolog:
Beszélgettünk a Trónok Harcáról és egy csomó mindent meséltem belőle. Például azt, hogy ha egyszer fújják meg a kürtöt, akkor barát jön, ha kétszer, akkor ellenség. Az egyik részben pedig a második fújás után elhangzik a harmadik. Csak pislogok, hogy ilyenkor mi van? Kiderült, hogy a három kürtszó azt jelenti, hogy a Mások jönnek. A leggonoszabb, legkegyetlenebb lények, akik csontvázlovakon és élőholt sereggel törnek előre, hogy kioltsanak minden tüzet és minden életet. Már évszázadok óta a nyomukat sem látta senki, ezért kvázi legendaként kezelik őket. Aztán egyszer csak támadnak… Minden katona tudja, hogy mit jelent, illetve mit jelentett régen a három kürtszó, de nem is álmodtak róla, hogy valaha élesben hallják. De hallják és elkezdenek szépen beszarni.
Erre mondta L, hogy olyan, mintha most megszólalna a légvédelmi sziréna.
Belegondoltam és tényleg. Félelmetes.

Évi hazajött! Hogy ezt érdemileg megünnepelhessük (meg amúgy is), elmentünk P.A.S.O.-ra a ZP-be. Jöttek még sokan, ha pontos akarok lenni, nyolcan voltunk. A koncert igazából nem volt nagy eresztés, de utána beültünk egy kocsmába pár sörre. Mindenről beszéltünk és ami a legjobb, hogy találkoztunk egy nagyon régi munkatárssal, még a siófoki nyári boltos időkből. Mintha egy másik életben történt volna. Az illető akármennyire is tagadta, kigyúrta magát, viszont továbbra is félig mongol. Bírom, jó volt látni. És attól eldobtam az agyam, hogy beperelte a régi főnökét! Megfizethetetlen lehet az érzés, amikor a bírónő élesben röhög a hülyeségeiden.

Évi elutazott pár napra egy munkahelyi megmozdulásra. Picit magányosnak és fáradtnak éreztem magam. Otthon volt még egy citromos sör, amit megbontottam munka után, majd valami furcsa indíttatásnak engedelmeskedve lefeküdtem a szőnyegre, ami a szoba közepén van. Kiskoromban nagyon sokat feküdtem a padlón és már el is felejtettem, hogy milyen jó. Csak néztem a plafont. Hirtelen valami beledurrant a hasamba. Rixi volt az. Felmászott rám, én meg elkezdtem simogatni. Elvoltunk, szerintem néhány percre el is aludtam. Máris nem voltam olyan magányos.

Fables #108-at olvastam. Újabb felvezető része. Az Északi Szél elragadta a Sötétséget, így több vonalon folytatódik a Fabulák története. Ki lesz az Északi Szél utódja? Valaki a vérvonalból. A Nagy Gonosz Farkas inkább vadállat, mint szél, ezért az unokák közül fognak választani, csak kérdés, hogy kit? A cím nagy felelősséggel jár és természetesen irdatlan hatalommal is.
Közben kezdik visszafoglalni a területeket, ahonnan a Sötétség elűzte őket. A kezdő képek is erről tanúskodnak. A Farmra teleportál körülszaglászni RózsaPiros, Bagira, Clara – a sárkányból lett holló és egy fekete varázsmacska, akinek a nevét mindig elfelejtem. Epikus! És Bukfin kalandjai is folytatódnak Oz földjén. Mi lesz itt, kérem szépen?

Aktív vasárnap! Rixit megkörmöltettük. Elmentünk Normafára aktívan pihenni. Igazából annyi volt az aktív része, hogy oda mentünk, mert ott csak feküdtünk egy pokrócon. Társadalmilag érintkeztünk barátokkal. Főztünk. Kitöltöttük az egész napot. Szeretem.

Tegnap voltunk Bérczesi Robi egy gitáros estjén. Eleinte nagyon úgy tűnt, mint egy amatőr utcazenész, de szerencsére másfél szám után megtalálta magát. Onnantól kezdve az egész este ilyen volt:

 És mondott egy kibaszott jót, amikor a füvezésre terelődött a téma. Töredelmesen bevallotta, hogy nem él már vele.
„A fű kinyitja a kapukat, csak aztán elkezdi bontani a falat a kapu mellett” – Bérczesi Róbert

És még egy pozitívság tegnapról. Elkezdtem olvasni a Kázmér és Huba 9-et a HÉV-en. (Imádom képregénnyel sokkolni a buta utazókat.) Kellett egy kis pihenő a Királyok Csatája után, ez pedig már közel fél éve megvan. Zseniális ez a képregényíró, hogy egy ekkora igazság úgy hangzik el egy kisfiú szájából, hogy el is hiszem:

-          Tudod mi a baj az Univerzummal?

-          Halljuk!

-          Nincs ingyen hívható, huszonnégy órás lakossági panaszvonal! Ezért nem javul soha semmi! Ha tisztességesen menedzselnék az Univerzumot, teljes kártérítést kapna mindenki, aki nem elégedett a szolgáltatásokkal!

-          De hát ingyen élünk itt.

-          Na ez meg a másik. Inkább fizetnék belépőt, ha ezzel kiszűrhetném az aljanépet.

Tegnap volt a napja, hogy végre eljutottam az Amerika Kapitányra. Moziba. Teljesen korrekt iparos munka, jó volt látni az akciókat és az öreg Stark brillírozásait. És ahogy észrevettem Évinek is tetszett a film.
A stáblista utáni jelenet viszont picit csalódás volt. Egy gyenge előzetes a jövőre érkező Bosszúállókhoz. Sokkal jobb lett volna mondjuk egy olyan jelenet, amiben a Kapitány piál, és egy öltönyös faszi kikéri neki a következő kört.
- Köszönöm – mondja a kapitány.
- Meséljen az apámról – a kamera ekkor mutatja meg, hogy Tony Stark a titokzatos idegen. – Kérem – fűzi hozzá kiskutyatekintetével.
Nem olyan kemény, mint leütni egy boxzsákot a helyéről, de jobban meghatja a tesó szívét.

Hullafáradt voltam amikor hazaértem. Azt terveztem, hogy lefekszek egy órára, de ehelyett inkább csináltam paintben egy idióta mémes képregényt arról, hogy olvasva (is) jó a Trónok Harca. És ha már Westerosnál vagyunk, tegnap végére értem a Királyok Csatájának. Fogalmam sincs, hogy mi lesz még itt. Szinte félek.
És még egy pozitívság: Pompás csirkemellet kajáltunk! Pikáns fűszerezés, újhagymával, paradicsomkarikákkal, köretnek rizsa. Igen, rizsa. Mint ahogy a tarhonyát szüretelni kell. Ez tudott.

Végigvigyorogni igazoltatást, amit olyan fegyelemmel adott elő a hatalom, mintha minimum a sebhelyes arcúból szalajtottak volna minket. A táskakipakolás és a kisbicska lábbal eltávolítása megismételhetetlen. Végül elengedtek minket, mert jól viselkedtünk. Meg persze mert az égadta egy világon semmi rosszat nem csináltunk. A részletekért katt ide!